Tiszanánai ÁGYÚSOK

"Ez a sportág a szerelmünk, a szerelemért pedig áldozunk." "Az ember csak a sport által ismerheti meg önmagát." Terem-és strandfutballklub

Aki tud emelt fővel veszíteni, azt mindenki becsüli - de főleg a győztes csapat tagjai.

„Amint eldördül a rajtpisztoly, minden megváltozik. A világ megváltozik. És semmi nem számít igazán!

„A hídon csak akkor tudsz átmenni, ha odaértél.”

Ki mondja meg neked, hogy valamit lehetetlen megcsinálnod és milyen kiemelkedő teljesítmény jogosít fel arra, hogy korlátokat állítson fel?

Nem lehet mindig szépen játszva nyerni, néha a csúnya győzelem is megteszi

Ez a sportág a szerelmünk, a szerelemért pedig áldozunk."

Nincs öregebb annál, mint akiben kihunyt a lelkesedés lángja

Ha találkozol a sikerrel és a kudarccal, akkor előbb-utóbb rájössz, hogy a kettő majdnem ugyanaz!

Amíg az ember tízéves, addig futballozni akar, negyvenévesen a kispadra vágyik, míg ötvenévesen már a lelátón érzi jól magát. Ha most lennék húsz esztendős nem biztos, hogy a futball mellett kötnék ki. Én olyan emberek miatt lettem futballista, mint Puskás, Kubala, Cruyff

Szenvedély nélkül az ember csak lappangó erő, csak lehetőség, akárcsak a kavics, amely kalapácsütésre vár ahhoz, hogy szikrát hányjon


Az idõ multával egyre kevésbé bánjuk, amit megtettünk, de amit nem tettünk meg, arra soha nincs vigasz


Jó játékosokat szerezni könny
ű. Rábírni őket, hogy együtt játszanak, az a nehéz dolog.


A bajnokokban legyen meg a tudás és az akarat, de az akaratnak er
ősebbnek kell lennie a tudásnál.

A siker nem fogja lejjebb adni, nekünk kell felemelkedünk hozzá!

A gyztesek nem születnek, hanem azzá válnak!

Meghalni lehet, elfáradni sohasem!

Akarni a lehetetlent, hogy elérd az elérhett

"Nem csak az a nagy sportoló, aki nyerni tud, hanem az is, aki egy pofon után fel tud állni!"

„Egy csapat csak akkor juthat fel a csúcsra, ha egy cél

lebeg minden csapattag szeme előtt: Legjobbnak lenni!”

„…nincs időm arra gondolni, hogy mennyire fáj, csak futni van időm!”

Az ember csak a sport által ismerheti meg önmagát.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 5
Heti: 5
Havi: 14
Össz.: 25 566

Látogatottság növelés
Oldal: futball idézetek
Tiszanánai ÁGYÚSOK - © 2008 - 2024 - tiszananaiagyusok.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »